Vedd fel a kapcsolatot velünk

Szia.sk

Ebben a bunkerben őrzik Földünk több milliónyi növényi magját

lookmag

Ebben a bunkerben őrzik Földünk több milliónyi növényi magját

Létezik egy sziget Norvégia és az Északi sark között, ahol felépítették az újkor legnagyobb Noé bárkáját.

A Spitzbergák Nemzetközi Magbunkeren több milliónyi növénymagot tárolnak, felkészülve arra az esetre, ha a földi élet valami miatt elpusztulna vagy valamilyen nagy környezeti katasztrófát szenvedne el.

Ebben a bunkerben őrzik Földünk több milliónyi növényi magját.

Az épületet úgy tervezték, hogy túléljen minden természeti és akár mesterséges csapást is.

Immár 8 éve, hogy az első magok megérkeztek, jelenleg már több, mint több mint 1,5 millió különböző mintával rendelkeznek a biztonságosan őrzött objektumban.

Immár 8 éve, hogy az első magok megérkeztek.  jelenleg már több, mint több mint 1,5 millió különböző mintával rendelkeznek a biztonságosan őrzött objektumban.

Jelenleg már több, mint több mint 1,5 millió különböző mintával rendelkeznek a biztonságosan őrzött objektumban.

Számtalan ország részese a génbanknak, azaz megőrzésre, tárolásra átadta a saját országára jellemző magokat.  Még Észak-Koreának is van van egy széfje.

A fenntartási költségeket Norvégia állja, de Bill Gates és a Rockefeller alapítványok is hozzájárulnak a kiadásokhoz, így minden ország ingyen tárolhatja a növénymagvait.

A Föld legnagyobb növénytára az év nagy részében zárva van, így állandó alkalmazottak sincsenek. A biztonság érdekében csak nagy biztonsági ellenőrzés mellett juthat be bárki is az épületbe.

Az épületben folyamatosan - 18 Celsius fok van, ezzel is gátolják a magok öregedését.

Az épületben folyamatosan – 18 Celsius fok van, ezzel is gátolják a magok öregedését.

Az objektumban lévő magok áram nélkül is fagyasztott állapotban  maradnának 200 évig.

A XXI. század Noé bárkáján nincs helye a genetikailag módosított magoknak, viszont több, mint 600 fajta árpát tartanak biztonságban, sőt marihuána fajt és több féle gyomot is őriznek.

az-epuletben-levo-magvakhoz-csak-kiveteles-esetben-lehet-hozzajutni

Az épületben lévő magvakhoz csak kivételes esetben lehet hozzájutni. Eddig csupán Szíriáról tudni, hogy a háború és az éhezés miatt 2015-ben bankban tárolt 325 féle magból 130-at hazavittek és elültettek, főként gabonaféléket.

FORRÁS: SOKSZÍNŰ VIDÉK

Még több lookmag

Success. API Page configured correctly. Use the Parser Plugin or Iframe option to display Ads on external sites. Learn more about Ads Pro.

Felkapott mostanában

FEL